BWT Perla vízlágyító - a mestermű

BWT Perla – azok számára fejlesztettük ki, akik nem hajlandóak kompromisszumra. A két ioncserélő töltetet tartalmazó oszlop a nap 24 órájában, s hét minden napján biztosítja a selymesen lágy BWT vizet. A BWT legújabb készüléke, a BWT Perla, amely a BWT-nél vízlágyítás csúcskészülékét jelenti, a kiemelkedő minőségével, az innovatív technológiai fejlesztéseivel, a 100%-ban rendszerbe integrálható megoldásaival, automatizált folyamataival és prémium szolgáltatás csomagjával olyan magasra teszi a lécet ebben a szektorban, hogy a BWT az elkövetkező években is meghatározó szereplője maradhat a piacnak, hiszen új, prémium, smart szegmenst teremt a vízlágyítókon belül.
  • cikkszám: 11424
  • kategória: Vízlágyító berendezések (központi)

A terméket viszonteladó partnereinken keresztül tudja megvásárolni. 

Találja meg az Önhöz legközelebb eső viszonteladónkat, a BWT AQAPONT-ot, ahol személyesen is konzultálhat a termékről. 

BWT PERLA a vízlágyítóink zászlóshajója

A BWT Perla tudásában is a BWT zászlóshajó termékévé vált, hiszen ez az elegáns, dizájndíj nyertes készülék már nem csak a selymesen lágy vízről gondoskodik, hanem számtalan olyan funkcióval is bővült, amely megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a fogyasztók mindennapjait, a szakemberek munkáját leegyszerűsíti, és számtalan folyamatot automatizál.

Az adaptív párhuzamos üzemeltetésnek köszönhetően a BWT Perla berendezéssel mindig lágy selyemvíz áll rendelkezésre. Akkor is, ha egyszerre több csapból veszünk vizet és a modern wellness zuhanyok használatakor is.

Több mint egy vízlágyító: vízkárok elleni védelem

A vezetékes víz okozta károk száma évről-évre nő. Szinte minden második háztartást egyszer már érintett ez a probléma. A következmények kiszámíthatatlanok. Bár az anyagi károkat nagy ráfordítással ugyan, de helyre lehet állítani, vannak olyan emlékek, amiket nem lehet visszahozni, ha – legrosszabb esetben –a pincével együtt semmisülnek meg.

A BWT Perla sorozat berendezéseiben több jól átgondolt rendszer védelmet nyújt a vízszivárgás ellen, hogy az Ön otthonát megóvja egy ilyen súlyos esettől és annak kellemetlen következményeitől.

Brilliáns techológia, ami miatt a BWT PERLA termékcsalád kitűnik a vízlágyítók piacán:

A csúcstechnológiát képviselő BWT Perla berendezések szinte önmaguktól végzik a vezérlésüket. Az Ön számára fontos információkat a berendezésbe esztétikusan integrált érintőképernyőről tudja leolvasni. Egyszerűen leolvashatóak a berendezés adatai és az üzemi paraméterek, majd elvégezhető a vezérlés. A készülék kezelést az ellenőrzőlisták segítik.

A berendezés központi helyén lévő BWT vízcsepp, különböző világító színekkel mutatja a berendezés állapotát egy szenzor segítségével, miközben Ön elhalad a berendezés mellett és egy pillantást vet rá. Ha a csepp kék színben világít, minden rendben van. Sárgánál vagy pirosnál az érintőképernyőn vagy az alkalmazással megtudhatja, hogy mi a tennivaló.

Ultrahangos sóérzékelő méri a regeneráló só mennyiségét a készülékben. Ennek mértékét a BWT WATER HOME app-ban nyomon lehet követni, és alacsony mennyiség esetén egyszerűen az app-ból meg lehet rendelni a következő mennyiséget. 

 

A BWT BEST WATER HOME applikáció a kényelmet és praktikumot helyezi a középontba

Segítségével akár otthonunktól távol is le tudjuk zárni a vizet, egy gombnyomásra sót tudunk rendelni a készülékhez, de még a vízfogyasztásunkat is nyomon követhetjük grafikonon. Ez utóbbi arra is tökéletes megoldás, hogy elkerüljük a rejtett csőtörést vagy vízszivárgást, hiszen azonnal látjuk, ha valami miatt az átlagos fogyasztási értékünk kiugrik.

Ráadásul, a speciális vízérzékelőszenzorokkal elkerülhetjük, hogy az otthonunkat elöntse a víz. Amint a padlóérzékelők a lakás bármely pontján vízszivárgást észlelnek, automatikusan elzárják a bejövő vizet, és már küldi is az értesítést a fogyasztó telefonjára. Aki már megtapasztalta a víz pusztító erejét, az pontosan tudja, hogy egy ilyen plusz biztonsági funkció milyen fontos lehet.

Többé nem kell a regeneráló só beszerzésén törnie a fejét. Nem kell raktározni, nem kell cipelni, hiszen BWT app-on keresztül online kényelmesen megrendelheti a BWT Perla tablettázott regeneráló sót, a praktikus 2 x 10 kg-os Easy Pack kiszerelésben, amit ingyenesen házhoz szállítunk.

 

 

A BEST WATER HOME applikáció letöltése:

Itt töltheti le:

iPhone készülékekhez

Android készülékekhez

 

 

 

 

 

Mire van szükség egy vízlágyító beépítéséhez?

A berendezés széria tartozéka a Multiblock (kerülőági szerelvényblokk). A kerülőági szerelvény lehetővé teszi, hogy a vízlágyító berendezés bármikor kizárható legyen a vízvezeték hálózatból (például: Meghibásodás esetén, hogy ne maradjon víz nélkül a ház). Illetve a flexbilis bekötőcső, amivel a berendezés a hálózathoz csatlakoztatható.

A beszereléshez még lebegőanyag vízszűrőre (pld. Europafilter RS vagy BWT E1 higiénikus vízszűrő) szükség lesz szüksége, ha nem lenne ilyen beépítve a házba.

A vízlágyító berendezést fagy- és páramentes helyre kell elhelyezni. Azt szoktuk javasolni, hogy oda legyen beépítve a berendezés, ahol belép a víz a házba. Szennyvíz és elektromos csatlakozónak kell lennie a berendezéshez közel, továbbá padlóösszefolyónak a helyiségben.

 

Lágy víz előnyei dióhéjban:

 

Óvja meg berendezéseit a vízkőtől

Lágy vízzel megóvhatja mosógépét, kazánját és a bojlerét, attól, hogy a vízkő lerakódások és az elvízkövesedett fűtőszálak miatt meghibásodjanak.

Lágy selyemvíz a szépség elixír

Érezhetően finom, bársonyos bőr és puha tapintású, ragyogó haj – a lágy víz valódi szépségtitok.

Lágy selyemvíz a pihe-puhaságért

Csökkenthetjük a mosó- és öblítőszer mennyiségét, anélkül, hogy le kellene mondanunk a pihe-puha törölközők által kínált kényeztető érzésről.

A takarítás, tisztogatás időrabló.

A selymesen lágy BWT vízzel azonban kevesebb vízkőfolttal kell megküzdeni. A lágy BWT selyemvíz vízkőmentes tisztaságot biztosít a fürdőszobában.
  • Az AQA Watch riasztó funkció megvizsgálja a házi vízvezeték hálózatot, hogy nem szokatlan-e a vízfogyasztás, pl. ha folyik a WC.
  • A kábelhez kötött AQA Guard Sensor egy padlóérzékelő segítségével felügyeli a padozat nedvességét és így a berendezés környezetében védelmet nyújt a vízkárok ellen, pl. akkor, ha a mosógép töltőcsöve elreped.
  • AQA Stop: ha az AQA Guard nedvességet észlel, az AQA Stop* elzárja a vizet a házban. Szabadság idején ezt a funkciót – a biztosítási feltételek értelmében – az alkalmazáson keresztül is lehet kényelmesen működtetni.
  • Az AQA Safe szelep áramkimaradáskor lezárja a csatornára menő öblítővíz kimenetét.
  • Közelítésérzékelő + világító logó a berendezésen az állapot jelzésére
  • Konnektivitás a BWT Best Water Home alkalmazással

Vízlágyító működése:

A BWT Perla vízlágyító berendezések a hagyományos ioncserélő eljárás alapján működnek. Ennek során a keménységet okozó sókat nátrium ionokra cseréljük ki. Ez optimális megoldást nyújt ahhoz, hogy a keményből lágy – a vízkeménységet okozó sók kis mennyiségét tartalmazó – vizet állítsunk elő.

méretek (szélesség, magasság, mm):  394 x 797 x 505
háztartás nagysága: legfeljebb 8 fő
csatlakozási tartozékokkal együtt: igen (flexibilis bekötőcső, elkerülőági szerelvény, szennyvíz szifon)

átfolyási teljesítmény: 53 l/perc

 

A berendezés széria tartozéka a Multiblock (kerülőági szerelvényblokk). A kerülőági szerelvény lehetővé teszi, hogy a vízlágyító berendezés bármikor kizárható legyen a vízvezeték hálózatból (például: Meghibásodás esetén, hogy ne maradjon víz nélkül a ház). Illetve a flexbilis bekötőcső, amivel a berendezés a hálózathoz csatlakoztatható. 

A vízlágyító berendezés ára nem tartalmazza a beszerelését, beüzemelést. A beszereléshez, telepítéshez víz-vezetékszerelő szakember segítségét kell kérni. A beszerelést követően a készüléket üzembe kell helyezni. A BWT szakszervizei végezhetik el ezt.

Számít a véleményed!

A te értékelésed




Ajánlatkérés